Égitestek

Számba vettem egy szál cigarettát.

Oda sétáltam az ablakhoz, s kinyitottam.

Gyufát gyújtva meggyújtottan.

Bal kezembe egy bögre már majdnem kihűlt teával, 

jobb kezembe a cigarettával elvesztem az ég pásztázásában.

Számtalan csillag van ma éjjel az égen, 

s mind csak úgy ragyog, 

bár csillag lehetnék.

A sok ragyogó test között egy repülőre lettem figyelmes, 

mely piros-fehéren villogott, 

már majdnem csillag,

de mégsem.

Kiskoromba nem sűrűn láttam hullócsillagot, s ezért a repülő járművet képzeltem annak.

A cigarettám már félig el is égett.

A repülőt otthagyván, a felhők, s az ég külömböző színeit bánultam.

Majd mikor vissza akartam térni a repülő megfigyelésére, az szőrén-szálán eltűnt, tovaszállt. 

Eközben folyamatosan kortyolgattam, már teljesen kihült teámat.

S ekkor egy hulló, ragyogó csillagra lettem figyelmes,

mi hatalmas sebességgel lefelé tartott, majd kihunyt,

s számomra hallhatatlan robajjal földet ért valahol messze.

A szám sarkai felkunkorodtak,

s szívemet jól eső érzés szele csapta meg.

Ez visszahozta a múltam egy emlékét,

mikor édesapámmal kifeküdtünt a kényelmetlen tetőre, 

de ez akkor nem számított, nem is vettük észre,

belemerültünt egymás kitünő társaságaba,

s elfoglalt mindkettőnket az ég figyelése.

Ő egymás után mondta;

-Ott egy hulló csillag. Meg még egy. Meg még egy.

S én csak kapkodtam a szemem ide oda, de egyet se láttam. 

Ezért mindig cöngettem, 

s jajveszélykeltem.

Ő pedig, mindig ez felelte erre a felháborodásomra;

-Nem baj fiam, majd én neked adom a kívánságaimat, nekem már úgy is meg van amire vágytam. 

Ezzel el is égett a cigarettám,

s bevánszorogtam az ablakból, 

a megmaradt teámmal,

véget vetve a visszagondolásnak és az ég látványának.