Ma

Ma láttam egy zebrán átkelő öregúrt,

ki remegő kézzel nyúlt cigarettáért.

Ma láttam egy hollót, 

ki magasról zuhanásba kezdett, 

majd egy nagy fa tetejére szállt.

Ma láttam egy idegent, 

ki ült a forgalmas utcán,

s orrából bugyogott a vér.

Ma lágy hangon köszöntem egy láncra vert ebnek,

ő pedig eltépve azt utánam szaladt,

boldog volt, mi boldoggá tett.

Szabadna érezte magát, még ha nem is volt az.

Szemeiből áradt a boldogság.

Ma láttam egy búskomor lányt, 

ki tekintetét az elsuhanó tájra szegezte.

Ma egyedül voltam.

Álmodozás.

Keserű éjszakák.

Álmomban csak zuhanok. 

Mint ha, csak egy nap

ismétlődne, s ismétlődne.

Véget nem érő körforgás.

Nappali álmodozás. 

Förtelmes világ, 

tárul a szemem elé.

Behunyom,

s hirtelen megszűnik minden rossz. 

Fantasztikus, s mesés

táj tárul szemvilágom elé.

 Ahogy a tavaszi szellő

magával hozza a frissen nyíl

virágok illatát.

Ahogy beletúr hajamba,

mint a kedvesem.

S hajlítgatja a réti növényeket. 

Jaj, milyen szépen elterülnek a színpompás virágok.

A felhők oly fehérek, s fodrosak.
Szabad, s élénk szarvasok szaladnak a patak mentén.

A nap is szépen virít,

a horizonthoz közeledve.

Szemem felpattan s vége az álmodozásnak,

mint egy gyors kapcsolatnak. 

Magány

Az éjszaka uralkodik, épp ahogy szeretem.

Sötétség honol a táj felett, s köd lep el mindent.

A csillagok nem ragyognak ma este az égen,

a nagy baljós felhők miatt.

Ontom magamból a füstöt,

mint a házak kéménye.

A fagyos levegő miatt vacogok,

beleremeg egész létem.

A kimerültség démonai a vállamon nyugszanak,

s bennem pedig a gonosz munkálkodik. 

Szememet dörzsölgetve keltem ki ágyamból.

Fehér gyújtóval fehér gyertyát gyújtottam,

majd a fehér párkányomra téve, földre térdepelve,

hívtam édesapám szellemét.

Beszélgetni volt kedvem, egy intelligens 

személlyel.

Hisz oly magányos vagyok, már napok óta.

De mikor arra került a sor, 

már nem s tudtam mit mondani.

Szégyelltem is magam,

hogy ezért mertem zargatni.

Tudtam, hogy jelen van, mert mire kértem,

ő teljesítette.

Mikor már magam is kiábrándultam 

a csupa csendből,

mondottam,

hogy remélem jól van.

Mire a gyertya lángja ugrálni kezdett,

mire én kifakadtam,

elsőre pozitív irányba,

majd negatívba.

S csak egymás után mormoltam, hogy hiányzik. 

Mire a láng kialudt,

én befejeztem szánalmas bömbölésem.

Nem is nevezném bömbölésnek,

csak egyszerű pityergésnek,

önsajnálatnak.

Fránya egy alak volnék.-mondottam.

S visszafeküdtem ágyamba.

Magányos

Elefánt - Magányos


Vak akarok lenni ízt és szagot nem ismerő
érzéketlen néma erdőkerülő
Olajos tó vagyok, korom rokkant ideálja
jég alá esett kereső szerelmes a halálba

Piros párna vagyok kék falak és szőnyeg
és fotel és ágy és ablak és a főleg
a falak mögött egy magányos isten
hogy teremtsek magamnak ha már egyszer nincsen

Boldog akarok lenni ne érdekeljen az egész
mosolygó közhelyes senki de annyira nehéz
magyarázkodnom kell úgyis- hogy nekem miért
elég a semmi?
hogy nem a lélek számít mikor ember akarok lenni!

Piros párna vagyok kék falak és szőnyeg
és fotel és ágy és ablak és a főleg
a falak mögött egy magányos isten
hogy teremtsek magamnak ha már egyszer nincsen

Olyan hely ezen a bolygón ahol szeretnek

emberek embereket s nem azon nevetnek

hogy milyen jó hogy neked fáj és nekem meg nem

milyen jó hogy neked nincs nekem meg van szerelmem

Piros párna vagyok kék falak és szőnyeg
és fotel és ágy és ablak és a főleg
a falak mögött egy magányos isten
hogy teremtsek magamnak ha már egyszer nincsen

Elvesztem

Ködben, s sötétségben kirajzolódó formák.

Hullámzó erdő menti ösvény.

Álmos szemek, árgus tekintettel figyelnek.

Nem tudod, hogy hol vagy.

Elvesztél.

Követve más hóban hagyott lábnyomát.

A fák vadul hajlonganak,

s te elvesztél.

Ijedt vagy és szomorú,

mert elvesztél.

A csípős hideg szél csípi orcádat,

de te nem érzed.

Lefoglal, hogy elvesztél.

Minden olyan ismeretlen, s te rettegsz, hisz a sötétség honol.

Olyan sok idő, míg kivilágosodik, 

hisz ha egyedül vagy a sötétben,

egy ismeretlen helyen,

be kell látnod, hogy elvesztél.

Nem tudod, hogy merre menj, mely összezavar,

hisz semmit se látsz.

A hold se ragyog, azzal a szép fényével,

s a csillagokat is eltakarják

a nagy szürke felhők.

Majd feladod, s összeesel ott ahol állsz. 

Véget vetve félelmednek.

 Véget vetve mindennek.

Égitestek

Számba vettem egy szál cigarettát.

Oda sétáltam az ablakhoz, s kinyitottam.

Gyufát gyújtva meggyújtottan.

Bal kezembe egy bögre már majdnem kihűlt teával, 

jobb kezembe a cigarettával elvesztem az ég pásztázásában.

Számtalan csillag van ma éjjel az égen, 

s mind csak úgy ragyog, 

bár csillag lehetnék.

A sok ragyogó test között egy repülőre lettem figyelmes, 

mely piros-fehéren villogott, 

már majdnem csillag,

de mégsem.

Kiskoromba nem sűrűn láttam hullócsillagot, s ezért a repülő járművet képzeltem annak.

A cigarettám már félig el is égett.

A repülőt otthagyván, a felhők, s az ég külömböző színeit bánultam.

Majd mikor vissza akartam térni a repülő megfigyelésére, az szőrén-szálán eltűnt, tovaszállt. 

Eközben folyamatosan kortyolgattam, már teljesen kihült teámat.

S ekkor egy hulló, ragyogó csillagra lettem figyelmes,

mi hatalmas sebességgel lefelé tartott, majd kihunyt,

s számomra hallhatatlan robajjal földet ért valahol messze.

A szám sarkai felkunkorodtak,

s szívemet jól eső érzés szele csapta meg.

Ez visszahozta a múltam egy emlékét,

mikor édesapámmal kifeküdtünt a kényelmetlen tetőre, 

de ez akkor nem számított, nem is vettük észre,

belemerültünt egymás kitünő társaságaba,

s elfoglalt mindkettőnket az ég figyelése.

Ő egymás után mondta;

-Ott egy hulló csillag. Meg még egy. Meg még egy.

S én csak kapkodtam a szemem ide oda, de egyet se láttam. 

Ezért mindig cöngettem, 

s jajveszélykeltem.

Ő pedig, mindig ez felelte erre a felháborodásomra;

-Nem baj fiam, majd én neked adom a kívánságaimat, nekem már úgy is meg van amire vágytam. 

Ezzel el is égett a cigarettám,

s bevánszorogtam az ablakból, 

a megmaradt teámmal,

véget vetve a visszagondolásnak és az ég látványának.

Fáradt vagyok.

Napok óta nem alszom jól.

Álmok nélkül felriadok.
S csak bámulok a plafont,
filozofálok.
Ami nekem nem tesz jót.
Miért van ez?
Az nem tudom.
Szombat van,
s én ma festenék,
olvasnék,
könyvtárba mennék,
s ellátogatnék a búvóhelyemre,
de nem tehetem meg.
Vár az a sok szeretettel teli iskola.
Jaj.

Kint hideg éjszaka zajlik,

szobámba pedig a lámpa fénye,

akár a nap.

Hallom ahogy süvít a szél, 

s látom ahogyan meghajlanak 

az ágak,

néhány le is szakad,

nem bírja tovább.

Bent vagyok a melegbe,

mégis kivágyok.

Érezni az arcomon a hideg szellőt, 

s nézni ahogyan megáll ruhámon a hó.

Lassan-lassan, bőröm megfagy,

de nem bánom.

Érdessé és keménnyé válok.

Mint egy vírus,

a fagy,

elkezd szétáramlani bensőmben. 

Ezért elindulok

a távoli sötétségbe.

Az ismeretlenbe.

Bakancsom alatt ropog a hó.

Ahogyan egyre beljebb

megyek a feketeségben,

egyre nagyobb a hó.

Már térdemig el is lepett.

Úgy gázolok rajta át, 

akár a vízen.

Csak megyek, s nem nézek hátra.

Nem érdekel semmi,

nincs is célom,

csak megyek a sötétségbe be,

be.

Egyre csak mélyebbre,

s mélyebbre

süllyedek,

míg csak a fejem látszik,

de én csak megyek,

meg sem állok.

S végleg ellep a hideg fehér hó.

Már nem érzek semmit.

Elnyelt végleg,

se eltűntem végleg. 

Olyan nyomasztónak találok mindent.

Az, hogy miért,

az ismeretlen számomra.

Belesajdul a szívem. 

Néha szoktam, olyan állapotban lenne,

mintha álmodnék,

elsőnek szédülök, s elhomályosodnak a dolgok,

utána mikor kitisztul minden,

olyan mintha álmodnék.

Nem tudom mi lehet ez, de igazából

nem valami mámorító dolog.

Sőt!

Jaj,

majd beleszakad a szívem a semmibe.

Beteg volnék?

Nem tudom.

Még a fejem is beleborzongott ebbe.

Vagy ennek a kiváltó oka, 

az volna,

hogy tegnap a halálról filozofáltam!?

Nem vagyok most tisztában semmivel.

Éjjeli álmatlanságom,

most álmosságot szült.

Kint a szabadban

Ma kint jártam a szabadban.

Igaz nem sok ideig, de nagyon élveztem. 

Mint aki felszabadult volna éveknek tűnő rabságából. 

Álltam egy gömbölyded dombon és a tájat kémleltem,

miközben a hidegtől elvörösödött kezemben

cigarettát tartottam. 

Lassan, a zene ritmusára szívtam el. 

A gyújtóm, a hideg szél miatt,

nehezen lobbant lángra.

Miközben sétáltam hazafelé,

zene ütemére lépre,

benéztem a komor házak udvarjára.

Megnézni van e valami érdekes ott. 

A házak és kertjeik,

olyannyira különböznek,

mint az emberek.

Én valahogy mondjuk

mégis szebbnek tartom

a természetet. 

Engem igazából nem érdekel az

időjárás.

Lehet zord hideg vagy fullasztó meleg 

én

akkor is elmegyek a nagy tölgyfám alá,

hogy

megnyugtassam idegeim,

s kikapcsolódjak.

The end.

Mikor leszáll az éj

Éjfél múlt

és én csak ülök csendben,

hallgatom a falióra hangos, erőltetett kattogását.

Hideg van. A lakásban. 

Reszketek.

A fejem ketté hasad.

Kezemen a bőr száraz, mint az elkorhadt fa kérge.

Bár megszűnnék létezni, 

vagy csak elhagyhatnám ezt az elhasznált, védtelen burkot.

Bár megválthatnám a világot,

vagy csak megváltozhatnék, egy icipicikét.

Vágyak

Sokszor elmélkedem azon,

hogy mi is lennék szívesen.

Pl.:

Egy nagyon öreg 

gótikus templom

vagyok.

Falaim omladoznak.

Életveszélyes vagyok.

Ezért az emberek elkerülnek messziről.

Gyepemen  varjak serege gyülekezik. 

Terebélyes fák szolgálnak kerítésül. 

Bennem száz titok van elrejtve.

Egy öreg fa vagyok,

a sűrű erdő közepén.

Mindenféle erdőlakó fészkelt belém.

Mindent tudóvá 

és

bölccsé

váltam a hosszú évek alatt.

De már csak pislákol bennem az élet.

Már kidőltem volna,

ha gyökereim nem nyúltak volna jó mélyre.

Éjszaka

Képzelet

Napok óta ki sem mozdultam,

a már nagyon unalmassá vált, szürke házból.

Hiányzik az erdei levegő, a fák látványa, az ég pásztázása. 

Erős dohányos volnék, de már egy hete nem gyújtottam rá.

Ez nálam rengeteg időnek számít. 

De egyszerűen nincs időm semmire. Amitől már a lelkem is feszült. 

Azt hiszem ma besokalltam a bezártságtól és úgynevezett pánikrohamom volt.

A szemem alatti rész egyre csak sötétedik. 

Ezért elkezdtem ma álmodozni, ha már úgy sincs nincs más szórakozásom.

Elképzeltem magam törökülésben, körülöttem a feketeség csillagokkal díszítve.

Körülöttem gyertyák lebegtek, melyek lángjaival a szél játszadozott. 

Mesés volt. 

Álomszerű.

Húsrágó, hídverő