2015. március 29., vasárnap

Tények

Álmodozás a köbön.
Lune fénye nem ér el mindenhová.
Síró özvegykutya a szomszéd kertben.
Kávéfoltok a faasztalon.
Hamutartó a párkányon.
Messze repült cigarettacsikk.
Bimbózó faágak,
lengenek vadul a szélben.
Letaposott ösvény,
mit erdő vesz körös-körül.
Virágzó mezők,
színpompában úsznak.
Hintaágy rozsdás sikolya,
lengi be az udvart.
Hófehér dunyha szerű felhők
lepik be az égboltot.
Hideg varjak átváltoztak,
meleg rigóvá.
A károgást,
szép csicsergés váltotta föl. 
A finom illatok,
terjednek a levegőben.
Ó mily pompa!
Előkelőség.
Színes világ.
Gyönyörűség.
Poros szekrénytetők.
Kiskertek hajtásai,
a meleg napsütésben.

Árnyékra húzódó,
Kitárt ablakok,
melyeken tódul be a napfény.



2015. március 25., szerda

Álmodtam

Álmodtam.
Arról, hogy egy lányt követek,
a végtelenbe nyúló lépcsősoron.
Mikor végre vége lett,
én szuszogva, s kifáradva
követtem egy folyosóra.
Ott Ő megállt egy fehér létra előtt, s felém fordult;
-Már csak ezt kell megmászni, s ott a vége. 
S mászni is kezdett,
azzal a végtelen erejével. 
Én követtek a példáját,
lépkedtem egyik fokról a másikra,
de éreztem, hogy a maradék erőm is kiszáll végtagjaimból,
a fejem csak úgy sajgott.
Felnéztem, s se a lányt, se a végét nem láttam.
Feladván megfordultam s lecsúsztam. 
Elindultam a lépcsők felé,
de azok eltűntek, s helyette
egy mászóka termett előttem.
A környezet megszűnt, csak a sötétség ölelt körül,
de mégis oly tisztán láttam a mászókát.
Összeszedtem minden erőm, s felcsimpaszkodtam.
Másztam, kúsztam,
közben rengeteg ütődést, s zúzódást szereztem.
Épp lógtam, mikor éreztem nem bírom tovább.
Hát behunytam a szemem, s elengedtem.
Láttam magam, ahogy zuhanok.
Felriadtam.
Lihegve, izzadtan.
A végtagjaim zsibbadtak, s fájtak. 

Jaj!

Azt mondják a depresszió igen súlyosan hatalmába kerített. 
Én nem szeretem ezt a szót, 
de a megfelelőt se tudom magamra. 
Elnézést a szüneteltetés miatt, 
de olyan sok dolog van amit letudnék írni, 
mégsem tudom, hogy hol kezdjem, 
s mit írjak. 

Rengeteg új ember ismertem meg két hét alatt. 
Voltam metál koncerten, s rock kocsmába.
A hajam fehér lett.
Van két doboz Lucky Strike-om.
Szerelmi viszonyba kerültem egy éjszakára, 
de az egész csak egy csapda volt, egy átverés.
Átvert.
Nem szerettem bele, félreértés ne essék,
hisz csak egy napig ismertem,
a gond az, hogy túl jól megismertem.
Ő nem szerelmet keresett,
csak egy egy éjszakás kalandot.
De ezt oly jól leplezte, 
s mikor nem sikerült terve,
már nem is érdekelte.
Én a mosolyába szerettem inkább bele,
meg a humorába, a hosszú lábaiba,
a beszédébe.
Ó, ezért tartom magam frányának.
Végül is ha úgy nézzük, félig meddig 
beleszerettem.
S ez nem normális, 
nemde bár? 
Rémes, hogy első pillantásra beletudok valakibe zúgni.
A búcsú beleégett a fejembe.
Ahogy az első napsugarak megcsillantak hibátlan bőrén,
arcát végigsimítva gyönyörűen mosolygott,
káprázatosan, még a szemét is behunyta,
hosszú barna pillái, pedig aranynak tűntek a fénytől.
Megcsókoltam, s úgy indultam el, az ellenkező irányba,
hogy nem is tudtam, hogy milyen is.
Csodás emlékként élt bennem még két napig.