Gondok, bajok

Jaj borzalmas ez az álmatlanság. Olyan kimerült vagyok már napok óta. 

Hát nem rémes? 

Vajon egy ember tud élve is rohadni? 

Erre a kérdésre keresem most a saját válaszom. 

Olyan mintha emésztene valami. Emésztené testem-lelkem. 

Magányos

Kezdetek

Hogy is kezdjem? Hogy álljak neki eme blognak?

Nem jut eszembe semmi sem. Mintha gondolataimat beszipojozták volna a fejemben élő gonosz teremtések.

Rólam tudni illik, hogy egy elmélkedő fazon vagyok. Szinte mindenbe jó mélyen beleásom magam.

Ez néha rossz, néha jó. Magam se értem magamat. Ha letört vagyok, mint e pillanatban, a fejem maga az űr, semmi gondolat, semmi elmélkedés. Ilyen napokon akár egy zombihoz is hasonlíthatnám magamat. Ezeken a napokon általában elmenekülök, el mindentől, el a külvilágtól. Találtam egy zugot, ahol ember nem járkál, és elneveztem az én búvóhelyemnek. Oda általában azért járok, hogy kitisztítsam a fejem, mondhatnánk úgy is, hogy elmenekülök a problémák  elől, egy időre, de nekem ez így jó. Szeretek ott elveszni a fák között, az ég mindig változó árnyalataiban, a madarak különböző dallamaiban. 

Csodálatos.